2024. november 10-én vasárnap az Istentiszteletünket követően egy bohózat felolvasására került sor a gyülekezeti termünkben.
Dr. Karner Ottó presbiterünk, Levestészta című rövid darabját felolvasta: Jobb Ildikó, Zomboriné dr. Pap Zsófia és Zombori György.
Ezt követően közösen elfogyasztottuk a finom ebédet. Hálásan köszönjük a főzést Darkó Katusnak és Zomboriné dr. Pap Zsófiának.
Fényképalbum: https://photos.app.goo.gl/bMoYX3J4nFSVKyoq5
Levestészta
írta: Karner Ottó
Szereplők:
Mézesné, középkorú asszony
Laskainé, tapasztalt asszony
Hivatalnok
Szín: egyszerű irodahelyiség, asztal, előtte két szék. Hivatalnok ül az asztal mögött és egy dossziéban lapozgat.
Hivatalnok: (egy mai dalt dúdol, néha kezével „karmesterkedik”, látszik rajta, hogy jó kedvében van)
Mézesné: (középkorú asszony, elegáns – amolyan külvárosi stílusban, kezében éthordó; határozott egyéniség, az éthordóval beleakad az ajtóba, mérges lesz) Na nézd csak! Ilyen szűk ajtót tettek ide, hát bolond itt mindenki?! Jönnek a népek és elbotolnak a küszöbön! (a Hivatalnokhoz) Hé, maga, miért nem szól a főmérnöknek, hogy kitöri az ügyfél a nyakát maguk miatt?!
Hivatalnok: Mert nincs főmérnök. (olvas tovább)
Mézesné: Nekem ne mondjon ilyet, én nem most jöttem először a Kombínóval, hé! Egy hivatalban mindig van főmérnök, mert ha nincs, akkor az nem hivatal, világos?
Hivatalnok: (Mézesnére néz) Maga minek jött? Koviddal nem lehet ide jönni, nem tudja?
Mézesné: Koviddal ám a frászkarikát! Kombínót mondtam, vegye ki a fülhallgatót a füléből, mert panaszt teszek, adta teremtette. Munkaidő alatt zenét hallgat, hát hova jut így az ország?
Hivatalnok: Nem vitatkozik a hatósággal, mert baj lesz…(gúnyosan)… fiatalasszony.
Mézesné: (csóválja a fejét, felemeli az éthordót és próbálja letenni az íróasztalra)
Hivatalnok: (felháborodik) Nem viszi innen a zsíros bödönöket, hé!
Mézesné: Zsíros ám a maga fületöve. Kétszer mosogattam el kívülről az eszcájgot, és a portás, az a szekuriti dromedár mondta, hogy maga gyűjti az anyagot, (lerakja az asztalra az éthordót) ki ne borítsa, mert botrányt csapok. (leül)
Hivatalnok: (a fejéhez kap) Mindjárt rosszul leszek.
Mézesné: Hát csak legyen. Figyeljen, nem akarok hencegni, de én egy Micselin csillagos kifőzdében vagyok konyhás néni, én értek a főzéshez, de maga – ahogy elnézem -, életében nem látott még főzőkanalat, igazam van?
Laskainé: (be, falusi ruhában, kendővel a fején, nagyon hangos; tapasztalt asszony, ő is ételhordót hoz)) Aggyon isten jónapot, ide kell jönni? De megkínozzák az embert…pfű! (fújtat, mert alig kap levegőt)…én Bivalynagyházáról jöttem ám, nem tréfadolog az, a plébános úr még ide is tenefonált, hogy gyüvök, aszt az a nagy barom ember ott a portán elém állt, hogy ma nem lehet begyünni, mert nincs félfogadás, pedig én egész ember vagyok, nem fél…mit tudom én, de mondom én hoztam az alapanyagot a versenyre, ehun e itt a leves három adag, mit szól hozzá, maga itt a tótum faktum, akkor magával beszélt a plebános úr, igaz-e?
Mézesné: Ez letagadja, ne féljen, engem is akadályoz, mert nem akarja átvenni a levest, nem ám.
Hivatalnok: (mérgesen) Hé-ha, álljon meg a hegyi menet, mit lapcsánkodnak itt nekem? Honnan veszik, hogy én vagyok a levesügyi előadó? Ez tévedés, de nagy, én a vadgesztenyével foglalkozom már két hónapja, nekem nem szólt senki, hogy…(feláll)
Laskainé: Kérdezze meg, kisfiam, nem szégyen az. (leül)
Hivatalnok: Mindjárt tiszta víz kerül a pohárba. (ki)
Mézesné: Aztán lelkem, ha meg nem sértem, mi a maga becses neve?
Laskainé: Laskainé, de szólítson csak Mariskának, azt is értem. És maga, kicsoda, ha nem tévedek?
Mézesné: Nem téved, sőt eltalálta, én vagyok a Mézesné, így hívnak az egész faluban, vagyis Telepeshartyánban. Nincs messze innen, onnan járok ide a templomba, a Hőgyes Endre utcába, mert a faluban nincs. Aki ismer, annak csak Ella vagyok, így röviden. És maga szakácsné, mi, velem együtt, de én Micselin csillagos kocsmában főzöm az abrakot, hallja?
Laskainé: Nagy dolog…próbálja ki csak a plebános úrnál a tudományát, ott nem lehet elfőzni a libaszárnyat, nem bizony, mert nála olyanok kóstolnak, mint a szomszéd Bagolyfülöp esperese, meg a kis atya, a plebános úr helyettese, magát ki vegzálja, csak nem a traktorosok, vagy a kaminyonsoffőrök? Na hiszen, azok csak a pörköltet eszik krumplival, de nekem ki kellett találnom a gyöngytyúkos kecsege tallért epres mexikói tokánnyal, mer’ ám ott nagyon értenek az ízlésvilág forszérozásához, tudta maga ezt? Ezzel ugyan most itt nem indulok a versenyen, de elhoztam a véres hurkás rántott levest almás reszelt betéttel, hallott már ilyenről?
(Közben felállnak, sétálnak, nézelődnek)
Mézesné: Már mér’ ne hallottam volna róla? Azt hiszi, hogy Jegenye Tóni viccből írta ki a tetőre, hogy Hartyáni Micselin Center Resztorán, mellé három nagy csillagot fűrészelt furnérból, ettől áll meg előttünk az összes sofőr és abrakolnak annyit amennyi beléjük fér. A legjobban a káposztás paprikás krumplit szereti a nép, amit én egy kiskanál tejföllel bolondítok meg, az a neve, hogy Dunavölgyi Legényes, na erre mindenki rákérdez, hogy Ella néni mit bűvölt már megint? De nem mondom meg, találgassanak csak!
Laskainé: De fogadok, hogy ha vendégjárás van a faluban, vagy esküvői vacsora a kocsmában, akkor maga is összeszedi a tudományát és rittyent valami különlegest, nem?
Mézesné: Nem, mert mi nem olyanok vagyunk. Aztán mondja csak Mariskám, ha nem veszi tolakodásnak, milyen vallású maga ott Bivalyosban, ha jól értettem a falu nevét?
Laskainé: Én katalikus vagyok, nálunk mindenki az. És maga?
Mézesné: Hallott már maga az unitáriusokról? Hát én az vagyok.
Laskainé. Hallani hallottam, de nem ismerem őket. De nem lehet, hogy maga nem főz valami érdekeset, csak a paprikás krumplit, azt hiszi, ha káposztával bolondítja az ételt, az már Micselin és eláll tőle a vendég szeme-szája?
Mézesné: Figyeljen lelkem, mert félreviszi a tévedés! Mi nem gyöngytyúkos kecsegével várjuk a vendéget, hanem jó erdélyi módra székely káposztával, vagy kacsa sülttel, néha kirántott hússal etetjük a rokonokat, mert annál finomabb nincs, nekem elhiheti. Meg aztán honnan a frászból kerítsünk kecsegét, küldjük ki a lelkészünket a Hőgyes Endre utcából a Dunához, hogy fogjon kecsegét a vendégseregnek, az kéne még csak! Maguk ott, ha jól tévedek, a Tisza mellett járnak templomba, mi meg itt Pesten, nagy különbség…(körülnéz)…de jöhetne már az a versenyfelelős, ez elfeledkezett rólunk, hallott már ilyet?
Laskainé: Adna neki a plebános úr, ő nagyon szigorú ember, nem lehet ott lemaradni a miséről, a maguk plebánosa is ilyen?
Mézesné: Jöjjön el hozzánk, majd meglátja…de nekünk – csak hogy tudja – nincs plebánosunk, de van igazi, nagyszerű lelkészünk, aki úgy ismeri a bibliát, mint nem sokan.
Hivatalnok:(be) Jól megizzasztják az embert, de ez is maguk miatt van, phű! (Mézesnéhez) Mondtam magának, fiatalasszony, hogy ne tegye az asztalra azt a zsíros bödönt…(mutat egy papírt)…tessék, tiszta pecsétes lett a felettes hatóság leirata…(legyez a papírral)…
Mézesné: (nem hagyja magát) Miért nem tette be a szekrénybe, azt így kell!
Laskainé: Jól mondja.
Hivatalnok: Lát maga itt szekrényt, mert én nem. (leül az asztalhoz) Figyelmet kérek!
(Mézesné és Laskainé is leül.)
Mézesné: (megböki Laskainét) Na végre, már kezdett fájni a tyúkszem a talpamon…
Hivatalnok: Tisztáztam az osztályvezető úrral a helyzetet, kivételesen elfogadjuk a maguk jelentkezését és a pályázati anyagot egy nappal a szabály szerinti beadás előtt…
Laskainé (félre, Mézesnéhez) Persze, mert a plebános úr idetelefonált.
Hivatalnok: …mert annak semmi jelentősége nincs az elbírálás szempontjából, mert a zsűri igazságos és részrehajlás nélkül fog dönteni. Mi nem vagyunk bürokraták, nekünk az a legfontosabb, hogy a főzési pályázatra igazi, jó ízű, helyi ízvilágot képviselő alkotások kerüljenek. Ezért én most a pályázatra hozott pályaművek adminisztratív megvizsgálása után beveszem a készítményeket…(rendezi az asztalon lévő papírokat)…most már le lehet tenni ide a hozott anyagot…(a papírokat az asztalfiókba rakja)…ide kérem!
Mézesné: Na ugye, győzött az igazság.
Laskainé: Nehogy kilötykölje ám a levest, annak minden cseppje drága , hé!
Hivatalnok: Nem kell félni, mi értünk az ételekhez…
Mézesné: (félre) Persze, tegnap még vadgesztenyével foglakozott az úr, ma meg már ételszakértő.
Hivatalnok: …itt rendes munkamegosztás van, mindenki azzal foglalkozik amire ki van képezve, én vagyok a leves szakértő, ez a legnehezebb terület, de én vállaltam, mert nagyon fontosnak tartom a leves kultúra országos elterjedését…na, ennyit akartam mondani. Lássuk csak! Hol van a kérelem?
Mézesné: Milyen kérelem?
Hivatalnok: Hát hogy beadja elbírálásra a levesét…milyen levest hozott?
Mézesné: Én levest hoztam, nem kérelmet, jóember! Evett már maga pacallevest, mi? Ez a három kübli tele van pacallevessel, kóstolja meg, ha nem hiszi!
Hivatalnok: Most még írhatok maga helyett kérelmet is…(üres papírlapot vesz elő az asztalfiókból)…de tudja mit? Ezen a papíron van egy halom rovat, tessék…(odaadja Mézesnének)…otthon kitölti és visszaküldi nekem, elsőbbségivel küldje, hadd keressenek a postások is, rendicsek?
Mézesné. (bosszúsan) Magát hogy’ hívják?
Hivatalnok: Annyit írjon a borítékra, hogy leves szakértő…hallja… (Laskainéhoz)…magának is adok egy űrlapot és visszaküldi, rendicsek? Phű de nehéz az élet! (megtörli a homlokát) Ezzel be is fejeztük, sok sikert kívánok a pályázathoz, elmehetnek, ott van az ajtó!
(Mézesné és Laskainé felállnak, készülődnek; mindketten keresgélnek a szatyrukban)
Mézesné: (Laskainéhoz) Maga is hozott?
Laskainé: Amennyi kell.
Mézesné: Tisztelt szakértő úr, a levesbe még nem tettük bele a tésztát, mert elázik és akkor nem adja jól ki az ízét. Ez a csomag…(mutat egy kis zacskót)…igazi, saját kezűleg gyúrt levestészta…
Laskainé: (ő is mutatja a zacskót) Az enyém is, láthassa!
Mézesné: …ebből maga kifőz annyit amennyi kell és beleszórja a levesbe, helyettünk, mert mi nem leszünk itt. Erre még maga is alkalmas, világos?
Laskainé: Világos?
FÜGGÖNY