Felhős Szabolcs (1943-2021)

Ismeretségünk, barátságunk az 1980-as évek közepén kezdődött, a Nagy Ignác utcai gyülekezetben működő „Ifjúsági Körben”, aminek vezetői Szász János és Szent-Iványi Ilona lelkészek voltak. A közel 40 év alatt sok mindent megéltünk áttért unitáriusként. Felnőttként kezdtük keresni azt a vallást, ami a hitünkben erősít, és ezt az unitáriusoknál találtuk meg.

Mindkettőnk hitvallása volt: magyarként – szabadon gondolkodni – Isten segítségével munkálkodni, ez volt a barátságunk alapja.     Vásárosnaményból járt fel, rendezvényekre, szeretetvendégségekre, és az akkor induló lelkészképzésre, amit a Teológiai Intézet indított. Minden alkalommal találkoztunk, beszélgettünk, elmondta, hogy tanár és hogy „irkálgat”, (ö mondta így) ami sokszor megjelenik az Unitárius Élet folyóiratban. Akkor én át sem láttam, hogy mit jelent Vásárosnaményból Budapestre jönni, hajnalba kelni, vonatozni és késő este hazaérkezni, soha nem panaszkodott. Mindig kitalált valamit, amit szeretettel hozott, pl. egy üvegplakettet, ami Dávid Ferencet ábrázolja, vagy a napokban kezembe került kottát, ami a Kocsordi Unitárius Templom felépülésének 50. évfordulója alkalmából szerzett két éneket tartalmazza, amit Bakos János a Kocsordi Unitárius Egyházközség önkéntes kántora írt 1988-ban. 40 év alatt megszámlálhatatlanul sokszor jött Budapestre unitárius ügyben, mert Ő valóban Egyházunk méltó misszionáriusa és unitárius gondnoka volt a távoli Beregben évtizedeken keresztül.

Amikor eljött az idő Felhős Szabolcs az élére állt az eseményeknek és motorja lett a rendszerváltásnak. ’89 augusztus 20-án a Tisza parti ünnepségre meghívta Orbán Viktort, hogy együtt bíztassák, bátorítsák a változásra a honfitársaikat. Aktív szerepet vállalt Nagy Imre újratemetésén, Gimes Miklós koporsója mellet díszőrséget állt. Megalakította a rendszerváltó párt az MDF helyi szervezetét és dacolva a családot ért fenyegetésekkel kitartott a rendszerváltó törekvései mellett, amíg csak kellett.

Elintézte, hogy Naményban négy utcát nevezzenek el unitárius elődinkről. Magyarországon nincs még egy település, ahol ez megtörtént volna. Alapítója és szellemi atyja volt a Balázs Ferenc Népfőiskolának, a Dandos Gyula Unitárius Cigányegyletnek, a Szabadelvű Protestáns Körnek, a Tiszaszalkai Balázs Ferenc Cserkészcsapatnak, az UART-nak (Unitárius Alkotók Társaságának), a Partium alkotó műhelynek és a Beregi Unitárius Szórványnak, valamint a Balász Ferenc Díj-nak. Számos kiadvány kiadója és szerkesztője volt.

Múlhatatlan érdeme, hogy a mai napig létezik a Partium folyóirat, aminek   Ratkó József halála után a főszerkesztője lett, és mindig megteremtette az anyagiakat a folyóirat kiadására, ami nem volt könnyű.  Köszönet Szabolcs gyermekeinek, hogy Édesapjuk halála után nem hagyták magára a folyóiratot és a munkát ugyanúgy   folytatják a mai napig.

Felhős Szabolcsot 2021. március 15-én otthonában érte a halál, szerető családja körénen.

Halálának 4. évfordulóján az alábbi összeállítással köszönöm meg barátomnak a munkáját és búcsúzom tőle.

Felhős Szabolcs munkásságának kicsiny része

Lakitelek 2001.08.25 Unitárius nap

Felhős Szabolcs, Rázmány Csaba unitárius püspök, Lezsák Sándor

Felhős Szabolcs megkoszorúzza Balázs Ferenc, a Népfőiskola névadójának szobrát

Balázs Ferenc tisztelői

2003. Világvallások Kertje, Szeged

Felhős Szabolcs, Gergely Felicián és  Cseszneky Miklós

Bartók Béla Unitárius Egyházközség

2004. április 3

Az UART (Unitárius Alkotók Társasága) megalakulása

Felhős Szabolcs, Bánosi György, Gáspár Ferenc, Gergely Felicián

Heltai Gáspár Unitárius Könyvesbolt

2007. december 5.

Bakos Kiss Károly beregszászi költő első kötetének: „ Legyen vers ”  bemutatása

Felhős Szabolcs, Benedek András irodalomtörténész, Bakos Kis Károly

Pestszentlőrinci Unitárius Egyházközség 2008.

Magyarországi Unitáriusok III. Találkozója

Pálffy László, Kelemen Attila, Molnár János, Rázmány Csaba magyarországi püspök, Felhős Szabolcs, Elekes Botond, Balázsi László, Bácskai Ágnes, dr. Szabó Árpád püspök, dr. Máté Dénes, dr. Rezi Elek

Petőfi Irodalmi Múzeum

2009. március 4.

A Magyar Pen Club és az UART színvonalas közös estet rendezett
a Partium folyóirat alkotóinak részvételével

Az alkotók között köszönhettük Farkas Wellmann Endrét, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerkesztőjét; Bakos Kiss Károly beregszászi költőt, a Partium folyóirat versrovatszerkesztőjét. Mátészalkáról Kürti László Balázs Ferenc-díjas tanárköltőt, a Partium versrovatának volt szerkesztőjét is meghallgathattuk.

 Az alkotógárdában bemutatkozott még Oláh András mátészalkai költő, drámaíró, a Partium folyóirat volt szerkesztője, régi munkatársa; Mátyus Attila miskolci költő, az UART titkára; Dusa Lajos debreceni költő, a Partium volt főszerkesztője és Karner Ottó, az UART elnöke, a Partium lap védnöke; illetve Felhős Szabolcs, az UART alelnöke, a Partium felelős szerkesztője.

2008. Ünnepi Könyvhét

Partium Műhely (középen Gergely Felicián, Felhős Szabolcs, Lengyel János)

2011. Ünnepi könyvhét

Bartók Béla Egyházközség

UART elnökségi ülés

Léta Sándor a Bartók Béla Egyházközség lelkésze, Gergely Felicián, dr. Karner Ottó, Felhős Szabolcs

Felhős Szabolcs előadása

2018. december 9.

Gergely Felícián, méltatta barátja, Felhős Szabolcs munkásságát, megköszönve azt. Nagy öröm volt, hogy Szabolcs egész családja részt vett az ünnepségen.

Felhős Szabolcs, Támba Renátó, aki a Balázs Ferenc díjat kapta és Gergely Felicián

2019. december 1.

Felhős Szabolcs, Zoltáni Zsolt díjazott, Gergely Felicián

 

Végezetül szeretném megköszönni Léta Sándornak az Egyházközség lelkészének, Kelemen Attilának a Heltai Gáspár Kft ügyvezető igazgatójának és dr. Karner Ottónak az UART volt elnökének, hogy a fenti események létre jöhettek. Valamint Szabolcs fiának dr. Felhős Dávidnak a segítségét.

Gergely Felicián

Az Egyházközség tiszteletbeli gondnoka

FelhosSzabolcs