Kedves Testvéreim,
Szeretettel várom a konfirmáló fiatalok jelentkezését, hogy elkezdhessük a 2026. évi konfirmációra szóló felkészítőket. A legelső alkalom október 19-én lesz.
Október 12-én emlékezünk Gotthárd Zsigmond templomi építészünk születésének 125. évfordulójára. Ezt követően a gyülekezeti termünkben Benedek József Mihály vetített élménybeszámolóját hallgatjuk meg az 500 km-es El Caminó zarándokútjáról.
Október 15-én, szerdán 18 órai kezdettel tartjuk a következő Bibliaórát.
Október 23-án egy közös kirándulásra kerül sor a Velencei tó melletti Pákozdi arborétumba. Közös bográcsozásra, arborétum látogatásra, illetve a vállalkozóbb kedvűeket egy kerékpáros tókerülésre hívjuk. Jelentkezni Orbán Emese egyházközségi gondokunknál lehet vagy nálam, válasz e-maillel, esetleg telefonos hívással.
November 2-án vasárnap tartjuk a Halottak napi megemlékezésünket az Istentiszteletünk keretében, mely alkalommal lehetőség lesz egy-egy mécsessel elhunyt szeretteinkre emlékezni.
Örömmel hozzuk kedves támogatóink tudomására, hogy a Misszióház Egyesületünk részére ebben az évben is 57 személy ajánlotta fel adója második 1 százalékát, amellyel több mint 800 ezer forintot utalt a NAV egyesületünk számlájára. Hálásan köszönjük a felajánlásokat.
Megjelent az Unitárius Élet 3. száma, a lelkészi irodában megvásárolható 1000 forintért.
A 255. unitárius énekünk bíztasson és lelkesítsen:
Merj élni merj, föld gyermeke,
Természet titkos remeke,
Parazsat rejtő porhüvely,
Porköntösödben élni merj!
Lelked az Ég lehellete,
A mennyet hozd a földre le.
Porköntösöd ha földre ránt,
Szárnyad van, bontsd ki, és ne bánd.
Szeretettel hívjuk és várjuk kedves híveinket, támogatóinkat, szeretteiket hitbeli gyarapodásra.
Isten áldása kísérje mindannyiunk életét.
Üdvözlettel:
Léta Sándor, lelkész
Orbán Emese, gondnok