Kedves Szülők, kedves Érdeklődők!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete – a Budapesti Unitárius Egyházközséggel kiemelt partnerségben – az idén ismét megszervezi az Országos Unitárius Gyerektábort, amelyre 2026. június 29. és július 3. között kerül sor. A tábor helyszíne a MUE ME közösségi és tábori célokra épített új kultúrcsűrje, valamint a közvetlen mellette található villaépület amely méltó és inspiráló környezetet biztosítanak a gyermekek számára.

Szeretettel várunk minden 8 és 13 év közötti fiatalt, felekezeti hovatartozástól függetlenül, akik szeretnének tartalmas napokat eltölteni, új barátokat szerezni, közösségi élményeket gyűjteni, és életre szóló tapasztalatokkal gazdagodni. A tábor célja, hogy a gyerekek közösségi öntudatát erősítsük, kreativitásukat fejlesszük, ismereteiket bővítsük, és mindezt vidám, élménydús környezetben, sok mozgással, kirándulással, játékkal, szórakozással és természetesen az unitárius szellemiséget kultiválva tegyük.

Központi téma

Az idei év táborának témája a „Küldetés”, amely kapcsolódik egyházunk 2026-ös évi tematikájához.

Részvételi díjak

Normál részvételi díj egy gyereknek: 45.000 Ft

Két testvér esetén: 85.000 Ft

Három testvér esetén: 127.000 Ft

Megjegyzés a támogatói díjhoz:

A tábor (ön)költsége egy főre vetítve – a teljes ellátást és programköltségeket is beleértve – 73 000 Ft. A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete anyagi lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy a szerényebb körülmények között élő családok gyermekei is részt vehessenek a táborban. Ennek érdekében a tábor költségeiből 3 Ft-ból 1 Ft-ot átvállal a családoktól.

Így válik lehetővé a 45 000 Ft-os kedvezményes részvételi díj, valamint az ebből származtatott testvérkedvezmények: 85 000 Ft / két testvér,; 127 000 Ft / három testvér..

Az Egyházkerület vezetése tisztában van azzal, hogy a jelenlegi, válságokkal terhelt időszakban még a kedvezményes díj előteremtése is nehézséget jelenthet egyes családok számára. Ezért kérjük híveinket, hogy akik tehetik, az önköltséges részvételi díjat fizessék be, és ha módjukban áll, további adománnyal is támogassák a tábor sikeres megvalósulását. Felajánlásaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy minden gyermek eljuthasson az egyedi élményeket nyújtó OUT-Táborba.

Támogatásukat ezúton is hálásan köszönjük!

Fontos: Ha a részvételi díj kifizetése bármilyen nehézséget okoz, kérjük, bátran jelezzék felénk. Közösen fogjuk megtalálni a legjobb megoldást, hogy minden táborozni vágyó gyermek jelen lehessen.

Jelentkezés és előleg

Jelentkezéskor kérjük, utaljanak el 15.000 Ft előleget az alábbi bankszámlára:

Számlatulajdonos: Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete

Bankszámlaszám: 12001008-00378751-00100004

Közlemény: a gyermek(ek) neve + OUT tábor

A fennmaradó összeget legkésőbb 2026. június 8-ig lehet befizetni:

Banki átutalással (a fenti számlaszámra)

Lemondás feltételei

június 10-ig történő lemondás esetén a részvételi díjat teljes mértékben visszatérítjük.

június 11–20. között történő lemondás esetén a befizetett összegből 20.000 Ft vissza nem térítendő.

Június 20-a után történő lemondás esetén a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni.

A tábor megszervezéséhez és fenntartható működtetéséhez legalább 15 gyermek részvétele szükséges. Ez az a minimális létszám, amely mellett a programok, az ellátás és a helyszín költségei felelősen és biztonságosan biztosíthatók. Amennyiben a jelentkezők száma ezt a határt nem éri el, a szervezők időben értesítik a családokat a további teendőkről.

Érkezés és távozás

Indulás: június 29-án, hétfőn reggel 9 órakor a templomos ingatlan elől (1055 Budapest, Nagy Ignác utca 2-4.), ahonnan közösen indulunk Magyarkútra vonattal, a táborvezetők kíséretében. A vonatjegyekről és a csomagok szállításáról a szervezők gondoskodnak. Az érkezőket ebéd várja.

Táborbontás: július 3-án, pénteken délután. A pontos időpontról a szülőket előzetesen értesítjük.

Hozandó felszerelés

Diákigazolvány eredeti példánya

Nyári és melegebb ruházat, játszó/túra cipő, papucs/szandál

Fürdőruha, pizsama, esőkabát

Tisztálkodási felszerelés, naptej, szúnyog- és kullancsriasztó

Kis hátizsák, elemlámpa, napellenző sapka/kendő

Sebtapasz, zsebkendő

Hangszert hozhatnak magukkal, ha játszanak valamilyen hangszeren

Zsebpénz minimális mértékben szükséges (pl. fagylalt vásárlásához)

Kérjük, ne hozzanak:

Zenelejátszó vagy hangosító eszközt

Szúró- vagy vágóeszközt

Nagy értékű tárgyakat

A mobiltelefonok használata a tábor ideje alatt korlátozott, kizárólag ebédszünetben és vacsora után engedélyezett. Amennyiben szükséges, a táborvezetők bármikor felveszik a kapcsolatot a szülőkkel.

További információ

Bartha-Pál Aba lelkész készséggel válaszol kérdéseikre az alábbi elérhetőségeken:

📧 E-mail: barthapal.aba@unitarius.org

📞 Telefonszám: Bartha-Pál Aba: +36 30 612 9487

 

Várjuk szeretettel a jelentkezőket egy élményekben, nevetésben és tartalmas pillanatokban gazdag táborba!