A MI TEMPLOMUNK
Jártam ékes templomokban
Fénylett bennük drága pompa.
Hivalgó nép!… megcsodáltam
S hideg szívvel tovább álltam.
Kis templomunk oly egyszerű:
Dísze csak az égi derű.
Rokon kis nyáj tölti tele
Imádkozom szívből vele.
(Gyallay Domokos – Unitárius Közlöny, 1913.)
Gyallay Domokos emlékezete
Unitárius elődeink előtti tisztelgés keretében a magyar kultúra napján a Bartók Béla Unitárius Egyházközségben 2024. január 21-én Gyallay Domokos munkásságát, az unitárius egyház és a két világháború közötti erdélyi irodalmi életben kifejtett tevékenyégére emlékeztünk.
Léta Sándor tiszteletes úr Mózes I. 2. 15 ige köré építve hívta fel a figyelmünket arra, hogy az embert az Úr Isten az Éden kertjébe helyezte azzal a céllal, hogy művelje és őrizze azt. Közös felelősségünk az emlékezés, elődeink, unitárius nagyjaink emlékének ápolása, a hagyományok és a tőlük tanultak továbbvitele az utánunk következő nemzedéknek.
Gyallay Domokos író, költő szerkesztő életéről és munkásságáról Zomboriné dr. Pap Zsófia, az író testvérének dédunokája tartott előadást, bemutatva útját Bencédtől Budapestig, a tanárt, aki az unitárius és az irodalmi élet két világháború közötti időszakának meghatározó alakja volt. Nagy szerepe volt az első világháború, a Trianon utáni erdélyi magyar irodalmi és kulturális élet megszervezésében, egyetlen unitáriusként az Erdélyi Helikon alapító tagja, a Pásztortűz, Magyar Nép szerkesztője, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja, Corvin koszorúval kitüntetett író. Élete végéig nagy szerepet vállalt az egyházi életben úgy Erdélyben, mint Magyarországon, a frontról hazatérve a Dávid Ferenc Egylet újjáélesztésében is jelentős szerepet vállalt, annak tagja majd főtitkára, az Unitárius Irodalmi Társaság tagja, az Unitárius Közlöny szerkesztője, egyházi tanácsos, főgondnokhelyettes.
Novelláiban, regényeiben az unitárius hitvallása, a szülőföldje szeretete, a népmesei megingathatatlan hite abban, hogy az ember a jó ügy érdekében bármikor kész áldozatot hozni a mai ember számára is példát mutat.
Fő művéről, a Vaskenyéren regényéről Orbán Emese gondnok tartott előadást, miközben a regény helyszínéül szolgáló Torockóról vetített képeket, régi képeslapokat, amelyek a korabeli életet, viseletet mutatták be. Lelkes irodalomkedvelőként a 18. századi Erdélybe, abba a történelmi korba vitte a hallgatóságot, amelyben a regény cselekménye játszódik, elemezve a művet, ismertetve a korabeli irodalmi életet. A hallgatóság érdeklődését felkeltve, azonban a részletes leírástól tartózkodva, a regény elolvasására ösztönzött sikerrel, hiszen a könyvet, egy Kolozsváron született lelkes hallgató már kölcsön is kérte, hogy mihamarabb elolvashassa.
Az előadásokat követően Jobb Ildikó nagyapjának Jobb Dénesnek Gyallay Domokossal folytatott levelezéséből olvasott fel, személyes visszaemlékezéseket is megosztva a gyülekezettel, megidézve a korabeli tisztelettudó nyelvhasználattal a kort. Majd az író testvérének unokája, Pap Zsigmond mesélt az író családjáról, kiemelve Gyallay Domokos szerepét a Trianon utáni erdélyi kulturális, irodalmi és egyházi élet újjászervezésében, megköszönve a szervezőknek a megemlékezést.
A záró éneket követően az íróról, a történelmi korról, a példaképekről, az unitárius elődökről élénk beszélgetés vette kezdetét a gyülekezeti teremben. A gyülekezet tagjai a Jobb Ildikó nagyapjának egy évszázaddal ezelőtti levelezését és Gyallay Domokos kiadványait olvasgatták.
Léta Erika tiszteletes asszony frissen sült fánkot, Mester Éva palacsintát, Jobb Ildikó, Pintér Nóra Antónia és Darkó Katalin finom házi süteményeket kínált.
Zomboriné dr. Pap Zsófia
Léta Sándor – Jobb Ildikó – Orbán Emese – Zomboriné dr. Pap Zsófia – Pap Zsigmond
A fotókat Zombori György készítette.
——————————————————
Gyallay Domokos: Vaskenyéren
Tisztelt Gyülekezet!
Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit. Orbán Emese vagyok, és amatőr irodalomkedvelőként értékelem a művet.
A könyvekhez való viszonyomat a diákkorom határozta meg, ugyanis filológia szakon végeztem a gimnáziumi tanulmányaimat.
Bár az élet más irányba sodort, de az évek során a könyvéhségem nem csökkent, így sok fizikai időmbe kerül jelenleg is ez a „hóbort”.
Ezen felül másodmagammal vezetek egy irodalmi kört, immáron 4. éve, ami egy zárt könyvklub, és amelyben hatalmas örömemet lelem.
Zomboriné Pap Zsófia felkérésére vettem a kezembe a regényt, hogy írjak egy ismertetőt, recenziót róla, így hangsúlyoznám, hogy laikusként veszem a bátorságot erre.
Először is nagyon fontos, Gyallay jó elhelyezése az igen színes irodalmi palettán.
Az 1920-as évek, az irodalmi transzilvanizmus és a Helikon kora, amelyet erős irodalmi mezőny jellemez: ha csak a népi írókat tekintjük, ott láthatjuk Tamási Áront, Benedek Eleket és Nyírő Józsefet. Tamási és Nyírő 10 évvel fiatalabbak Gyallaynál, Benedek Elek pedig idősebb nála.
De, ha a népi írókon kívül nézzük az erdélyi irodalmat, olyan hatalmasságokat találunk, mint Áprily-1887, Ady-1877, Tompa László-1883 és Szentimrei Jenő -1891.
Az irodalmi emlékezet a népi romantika alakjaként tekinti, ezen belül is az „epigon-népiességgel” aposztrofálják. Ezt semmiképpen sem kell sértőnek véljük, ugyanis mindig voltak első és másodvonalbeli írók, más-más célközönséggel.
Az unitárius emlékezet, unitárius irodalom számára viszont ennél sokkal több. Képviselője az Unitárius Irodalmi Társaságnak, amely 1920-ban alakul Kolozsvárott.
„ Az itt-ott feltűnő halvány mécsvilágok elenyésznek a rengetegben, s a vékonyan csörgedező erecskék áldáshintés nélkül tűnnek el a pusztában. Ezeket a gyengén pislákoló mécseket összevonni s az égő gyertyát az asztalra tenni, ezeket a vékony erecskéket egy mederbe terelni s puszta tájak felüdülésére fordítani: ez volna sürgős feladatunk, amit ismételten csak öntudatosan szervezett munkával érhetünk el. Szervezkedjünk s tömörüljünk…”- mondja Vári Albert, mint célkitűzés.
Mindezen irodalmi történéseket fontos, hogy történelmi kontextusba helyezzük, hiszen ez nemzeti tragédiánk időszaka. A 20-as évek eleje, a Trianoni békediktátum utáni közvetlen időszak. Tudjuk, ez az az időszak, amely életre hívta a Misszióház alapításának gondolatát, ekkor indul el dr. Csíki Gábor Amerikába szolgálni, hogy ebből a pénzből 1923-ban megvásárolják ingatlanunkat, gyülekezetünk otthonát.
A Vaskenyéren 1926-ban jelent meg, kolozsvári Minerva kiadásában. A szerző történelmi regényként definiálja, és higgye el nekem, aki nem olvasta, hogy az is.
A cím, túl a metaforikus jelentésén (a vas, mint kemény, merev, tartással bíró anyag, illetve a „vaskenyér” mint a nehéz, dolgos élet szimbóluma) konkrét jelentéssel is rendelkezik.
Pávai Vajna: A torockói vasbányászat és kohászat ismertetése című művéből idézek:
„Egészen lesüllyedvén az olvasztó kemence tartalma, alól a kohó száját kibontják s a kohó fenekére gyűlt nyers vasat, mely alakjáért kenyérvas vagy vaskenyér nevet visel, kifeszítik, a kemencéből kihúzzák, 1 1/2 öles hosszú fogóval megfogják, onnan a tőkére viszik, szénporral betemetik, hogy meg ne hűljön, mert ha meghűl, medvének marad, vagyis nem lehet a fejszével szétvágni.”
A regénybeli történet 1701-ben kezdődik. Ez az az időszak, mikor Erdély a török fennhatóság alól kikerül, és átkerül a magyar királysághoz, amely Habsburg uralom alatt áll.
II. Apafi Mihályt elfogják, lemondatják Erdélyi fejedelmi címéről, és Habsburg Gubernium kormányoz Erdélyben, Kolozsvár és Szeben székhelyekkel.
Itt kell megjegyeznünk, hogy ekkor már a Rákóczi-féle szabadságharc előszele is tombol, ugyanis 1697-ben már vannak zendülések, nevezetesen a Tokaji parasztfelkelés, amelyet Thököly-féleként is ismerhetünk.
Ez egy megpróbáltatásoktól nehéz időszak, mikor egyik hódoltságból a másikba kerül az erdélyi nép. A nemesség is megosztott, míg egyesek behódolnak az új hatalomnak, haszont remélve, mások félve és rossz szemmel nézik a megszállókat.
Ebbe a történelmi környezetbe csöppenünk a regény által, és pediglen Torockóra, Aranyos-szék közvetlen szomszédságába, az erdélyi szigethegységbe. A Székelykő mellett megbúvó városka lakói évszázadokon át a vasérc bányászásából, megmunkálásából éltek.
A vasművelésből élő kisváros emlékezetében véres időszak a 18. század fordulója.
Ugyanis, 1702-ben a jobbágyság aluli felszabadulásért évszázadok óta küzdő torockói bányászok és a helyi hűbérurak közti viszály eszkalálódott, un. „vasdézsmát” vezettek be a bécsi udvar elrendelésével.
Ez egy újabb sarc volt a sokat dolgozó szegény helyieknek, így peres útra terelték az ügyüket. A hagyomány szerint II. Géza adott kiváltságlevelet a Torockóra települő felső-Ausztriai német bányászoknak, amely a tatárjárás során eltűnt. III. Endre megerősítette a kiváltságlevelet, és ennek a dokumentumnak a másolata a helyiek követeléseinek az alapja. Prókátort fogadnak, de a per ellehetetlenül, a hűbérurak és a Gubernium összejátszása eredményeként. Itt megjegyzendő, hogy a Guberniumot Bánffy György gyalui labancpárti főúr vezeti. Válaszként, a helyi lakosság zendülést szervez, és a torockói vártemplomba húzódnak be az osztrák csapatok elől, a remélt székely erősítés érkezéséig. A császári csapat ágyúgolyói sajnos idejekorán áttörnek a kapun, és a helyiek kelepcébe kerülnek. Eckárt András és Szabó Gergely bírákat bitófára akasztják, a falut pedig kizsákmányolják. A kegyelem ára egy kötelezvény aláírása volt, melyben a helyiek lemondanak a vélt előjogukról.
A torockói pirosra festett ablakkeretek ma is a 2 vértanú előtt tisztelegnek.
Ezek a történelmi tények, melyet Gyallay fikciós elemekkel ötvöz, hogy olvasmányos és lebilincselő legyen a történet.
A cselekmény történelmi, szerelmi és társadalmi szálon is fut, lineárisan, párhuzamosan az időben. A szerelmi szál teljesen alá van rendelve a történelmi és társadalmi eseményeknek, ezek szolgálatában áll.
A társadalmi szál pedig egy kritika, amely leginkább főnemesség ellen irányul.
Szereplők tekintetében megjelennek a történelmi, valós alakok, mint Thoroczkay István, Mihály, és családjuk számos tagja, a gyalui Bánffy György gubernátor, a francia származású Rabutin a császári erők parancsnoka, illetve Szaniszló Zsigmond, illetve a fiktív szereplők, akik a nép egyszerű fiai közül kerülnek ki, általában pozitív figurák, becsületesek és igazmondóak.
Nem hagy nekünk választást az író a szereplők megítélését illetően, nem bízza ránk, gesztusokkal, jelzőkkel nyomatékosítja pozitív vagy negatív mivoltukat. A jellemábrázolások nem árnyaltak, akárcsak a népmesék világában sem.
A női szereplők a társadalom, közösség, párjuk boldogulásának vannak alárendelve, és csak így, ennek tükrében értelmezhetőek.
Stilisztikáját tekintve, a népies romantika, a népies nyelvhasználat a jellemző, illetve megjelennek népmesei elemek is a boszorkányok, Belzebub fiai képviseletében.
Jelzős szerkezeteket, tájleírást nem sokat találunk a regényben, a történések nagyrészt a dialógusokból rajzolódnak ki. A sok dialógus pörgőssé, kalandregényesebbé, fogyaszthatóbbá teszi a súlyos üzeneteket hordozó történelmi regényt.
A cselekmények helyszínei: Torockó-a vérengzés helye, Torockószentgyörgy- a Thorockayak ősi fészke, vára, Nagyszeben, Kolozsvár, Torda, Gyalu, ill. Székelyudvarely környéki dombság. Itt a szerzőnk hazakacsint, elkalauzolja az olvasót a Nyikó és Homoród mentére, nem fukarkodva a dicsérő szavakkal:
,,A Nyikó vidéke! Innen kerültek ki a kolozsvári kollégium legeredetibb diákjai. Magukra utalt szegény ördögök, de tűrhetetlenül vidámak. Ök. tudták a legtöbb nótát, a legszebb verses históriákat, a legmulatságosabb meséket. Az esztendőt sanyarogva húzták végig, preceptorok, inasok, íródeákok voltak a tanulás mellett, ám esztendő végén megrakódva tértek haza szülőföldjükre, anyjuknak fejkendőt, nővéreiknek pántlikát, öccsüknek bicsakot, apjuknak torockói vas eszközöket vittek ajándékba. . . Keskeny barázda, bokrával nő a gyermek a szűk örökségre. . . Túl a magas hegyeken, amely délről határolja a vidéket, a Küküllő völgyében jobb is, több is a föld. S még tovább, a két Homoród mentén gazdag élet folyik az ittenihez képest.”
A történet szálai igaz nem vezetnek oda, de utalás esik róla, hogy Bécsben is jár a torockói bányászok küldöttsége, remélve egy császári meghallgatást, jogorvoslatot a „vasdézsma” ügyében.
Kinek íródott, ki volt a célcsoportja a szerzőnek? Meggyőződésem, hogy az egyszerű embernek íródott a könyv, példát mutatva a történelemből, hogy igenis hősök vannak, áldozatot kell vállalnunk az ügyünkért. Ez különösen fontos üzenet lehetett a 20-as években a megtört erdélyieknek.
A regény végén a pozitív végkicsengés, amely a rákövetkező évben kitörő Rákóczi-szabadságharcra utal, illetve a szerelmi beteljesülés is azt erősítheti a korabeli olvasóban, hogy az áldozatot el kell fogadnunk (legyen ez akár emberi élet vagy anyagi jellegű) egy nagyobb, nemesibb cél érdekében.
Összességében az a véleményem, hogy érdemes elolvasni ezt a kisregényt, egy olyan világba, korba nyerünk betekintést, olyan tragikus eseményről, amelyről máshol ritkán olvashatunk, ez az 1702-es vérengzés.
Nagy írónk, Jókai is hozzányúlt a Torockó-témához, méghozzá csodás eredménnyel, megszületett az Egy az Isten. Igazi nagyepikai alkotás, egy hatalmas írótól. Bár a romantikus szemlélet, a Torockói ember patetikus megközelítése hasonló, mégis azt érzem, hogy Gyallay olyan mintha belülről szemlélné az eseményeket, mintha egy lenne közülük. Gondolom, ez lehet az egyszerűbb stílus ereje, erénye.
Azzal zárnám beszédemet, hogy remélem a Bartók Béla Unitárius egyházközség tagjai egyszer, a közeljövőben, együtt ellátogatnak a regény színhelyére, az „unitáriusok Mekkájának” aposztrofált Torockóra.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Orbán Emese gondnok